Módszertanok megvalósítása: Közösségfejlesztő programok, közös versenyek, vetélkedők szervezése

Családi nap
  

 

Házi versenyek
A házi versenyek iskolánk tanulóinak szóltak, mind alsó mind felső tagozatnak. Célja, hogy a tehetségek kitűnjenek. Különböző tantárgyakból tartottunk házi versenyeket. Tantárgyak mellett volt ping-pong verseny, papírgyűjtés. Ezek mind közösség formáló erővel bírtak. A papírgyűjtésben az iskola legtöbb tanulója részt vett. 1 hét állt a gyerekek rendelkezésére, hogy gyűjtsenek papírt. Mérésre lehetett hozni reggel 8 és délután 5 óra között az összegyűjtött újságot. Az értékelés osztályonként történt, alsó és felső tagozatban. Az első 3 helyezett lett kiemelve és az első helyezett kapott 1 tanítás nélküli napot, melyet tanulmányi kirándulásra használhatnak fel. 
  

 

Idegen nyelvi verseny
A 2019. március 27-én megrendezett idegen nyelvi versenyt (megyei verseny) célcsoportja: 1. 3. 5. 6. évfolyamos diákok voltak. A megye különböző iskoláiból érkeztek hozzánk diákok. Az előkészületekhez hozzátartozott a diákok értékeléséhez szükséges ajándékok megvétele, a zsűritagok ajándékának kiválasztása, a megvendégeléshez szükséges szendvics, illetve tea elkészítéséhez szükséges hozzávalók megvásárlása. 3 fős csapatok versenyeztek egymással. 

  

Logikai gondolkodás fejlesztése játékosan
Csapatépítő játékokat tanultuk meg a gyerekekkel. Volt, amit már ismertek, voltak újak is. A foglalkozáson végig jó hangulatban, örömmel játszottak a gyerekek.
 •    Névtanuló játék
•    Kacsintós gyilkos játék
•    Ismerkedős játék kicsiknek és nagyoknak
•    Mutatkozz be, ha tudsz!
•    Számoljunk közösen!
•    A család mániája
•    Bizalomjáték
•    Titkos ügynökök
•    Színre szín
Egyéb játékok: bármilyen alkalommal, bármilyen eszközzel vagy akár eszköz nélkül is játszhatók.
•    Szókereső
•    Kakukktojáskereső
•    Kirakós
•    Amőba
•    Hátamon a nevem
•    Marokkó
•    Puzzle
•    Szóösszerakó
•    Ki a házból!
•    Dobj, és mondj egy történetet!