A projekt bemutatása

EFOP-3.3.7-17 projektünk célja volt olyan tanórán kívüli ismeretterjesztő és fejlődést elősegítő programok megvalósítása, melyek művészeti, kulturális és kreatív tartalommal rendelkeznek és hozzájárulnak a gyermekek különböző kompetenciáinak fejlesztéséhez, ezáltal kiterjesztve és színesítve a neveléshez és képzéshez való hozzáférés lehetőségeit.

A projekt célja volt, a Felhívásban meghatározottak szerint az informális tanulási lehetőségek kialakításán keresztül a neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása, a köznevelés eredményességének és hatékonyságának növelése, a tanulók számára önmaguk, motivációik, képességeik mélyebb megismerését lehetővé tevő, átfogó kompetencia- és készségfejlesztés érdekében az iskolai oktatást kiegészítő, ahhoz illeszkedő tanórán kívüli programok fejlesztése, kiemelten a problémamegoldó gondolkodás, a vállalkozói és a kreatív készségek fejlesztése.

Projektünk keretén belül, az alábbi célokat tűztük ki:

• Eseti és állandó jelleggel, akár tanórai, akár tanórán kívüli keretek között, iskolai projektmunkában fejlesztett tartalmakkal, bemutatókkal, vetélkedőkkel gazdagítottuk az informális és nem formális tanulási lehetőségeket, az adott iskolában és más intézményekben tanuló diákok és tanáraik számára egyaránt

• Megfelelő, nyitott teret biztosítottunk és eszközökkel segítettük többek között az intézmény innovációs munkáját, az iskolai projektfeladatok elvégzését, a diákok kreatív készségeinek kibontakoztatását, a tanórán kívüli egyén és kiscsoportos tanulást, közös játékot.

A projekt megvalósítása során különös figyelmet fordítottunk a bevont gyermekek megszólításának és foglalkoztatásának módjára, elkülönített cselekvési tervet határoztunk meg és alkalmaztuk a különböző korosztályú résztvevők esetében. A programok összeállításakor fontos volt figyelembe venni a gyermekek életkori sajátosságait, különös tekintettel az egyedfejlődés szakaszaira és az életút különböző periódusaira. Ezek figyelembevétele mellett szükségesnek tartottuk meghatározni azokat a foglalkoztatási formákat, melyek biztosítottuk, hogy a különböző kulturális, ismeretterjesztő, fejlesztő jelleggel bíró tartalmak a gyermekek számára megfelelő módon kerüljenek átadásra.

Projektünk keretében vállaltuk, hogy a projekt megvalósításával hozzájárulunk:

• Az iskolai lemorzsolódás és az iskolaelhagyók számának csökkentéséhez, valamint az egész életen át tartó tanulás iskolai megalapozásához;

• A minőségi oktatáshoz való hozzáférés elősegítéséhez;

• A pedagógusok folyamatos szakmai fejlődéséhez;

• Új szakmai tartalmak, módszertanok kidolgozásához és fejlesztéséhez;

• Az élményalapú tanulási módszerek szélesebb körű alkalmazásához;

• A tanulói kompetenciák – elsősorban a problémamegoldó gondolkodás, a vállalkozói és a kreatív készségek fejlesztéséhez;

• Az iskolai közösség fejlesztéséhez, a tanulók közötti együttműködések kialakításához;

• Az informális tanuláshoz szükséges terek iskolán belüli kialakításához

• A kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzuk a projektet.

 

Megvalósított projektünk főbb elemei közé tartozott:

  • I. Módszertani fejlesztés
  • II. Az intézmény pedagógusainak és diákjainak felkészítése, képzése az informális tanulás – elsősorban az állandó tematika – működtetésére és igénybevételére
  • III. Az informális tanulási tevékenységek megvalósítása
  • IV. A szolgáltatás megismertetése a célcsoport körében, a programban folyó szakmai munka bemutatása.