Konferencia: A szolgáltatás megismertetése a célcsoport körében

1.alkalom
2019.05.21 10:00-16:00

 

 


A konferenciát az EFOP-3.3.7-17-2017-00046-es pályázat eddigi eredményeinek bemutatásaként, értékeléseként, a pályázati tevékenységekre való figyelem felhivásaként rendezte a Miskolc-Diósgyőrt Reformatus Általános Iskola. A rendezvényre meghívást kapott a szülők-, a pedagógusok és a tanulók közössége.

1.A konferenciát Nagy Attila Igazgató Úr nyitotta meg.
Köszöntötte a közel száz jelenlévőt, tanulókat, szülőket. pedagógusokat. majd a pályázat jelentőségére utalva tájékoztatta őket a pályázat nyújtotta lehetőségekről, a pályázati forrásról, a kidolgozott módszertanokról és a megvalósítás időszakában zajló tevékenységekről.
2.A megnyitót a projekt részletes bemutatása követte. Az előrehaladásról a megvalósítás folyamatáról tevékenységenként adtak tájékoztatást a szakmai megvalósítók. Ráski Lászlóné, Grolmuszné Kovács Magdolna és Nagy Sándor fotókkal, élménydús beszámolókkal tették színessé a bemutatót, rávilágítva a tanulók és a jelenlévő szülők számára a projekt nyújtotta előnyökre.
3.Informális tanulás, mint a legészrevétlenebb tanulási forma címmel Nagy Sándor tanár tartott rendkívül érdekes előadást a jelenlévők részére, melyet mindenki nagy figyelemmel, érdeklődéssel kísért. Előadásában a következö pontokban foglalt témákat fejtette ki részletesen, a tanulókat bevonva tette interaktívvá a délelőttöt.

  • Az informális tanulás fogalma jelentősége életünk során
  • Alapozás tudományos megközelítésben: az agy szerkezete, az idegsejtek felépítése, elhelyezkedése az agykéregben
  • Miért vagyunk egyáltalán képesek tanulni?
  • Skinner-doboz
  • Ember-kísérletek
    • kivetített szöveg
    • Rubik kocka
    • nyakkendő-kötés
  • Az informális tanulás színtere:
    • család (régebbi és modern család-modellek összehasonlítása)
    • iskola
    • egyéb közösségi színterek, viselkedés-minták
  • Az informális tanulás, mint élethosszig tartó tanulás
  • Az ember-kísérletek kiértékelése, tanulságok megfogalmazása (pl. egyszerűbb bármit megtanulni, ha van egy mentor, aki segít a folyamatban...)
  • Összegzés, zárógondolatok.

4.Az előadást követően az udvaron a 8. évfolyamos lányok mindent megtettek, hogy a közönséget mozgásra bírják, ami sikerült is nekik. ,,Mert mozogni jó!"' elnevezéssel zajló FLASHMOB fokozta az eddigi jó hangulatot, segítségével mindenki megmozgatta testét.
5.A finom ebéd elfogyasztása után workshopokon vettek részt a jelenlévők. Az alábbi foglalkozásokon tevékenykedhettek, ki-ki, választása alapján kapott ízelítőt egy-egy pályázati tevékenységekről.

  • Problémamegoldó gondolkodás témaköréből
    • LEGO műhelymunkán a gyermekek közkedvelt  játékuk közben élhették meg kreativitásuk adta élményeiket a LEGO Creator; LEGO Friends Heartlake; és a többi LEGO játékkal Papp Nóra tanító vezetésével!
    • Táblajátékok várták azokat a tanulókat, akik logikában, problémamegoldásban szerették volna megmutatni tehetségüket. A pályázati forrásból vásárolt táblajátékok adta versengés közösségformáló erején túl a gondolkodási képességek fejlesztési lehetősége is kínálkozott ezen az alkalmon, Haranginé Nagy Ágnes tanár segítségével.
    • Virtuális játékok várták a számítógépteremben az odajelentkezőket. Szabó Lászlóné tanár vezetésével próbálhatták ki tableteken QR kódok olvasását, játékos, de új információt hordozó feladatokat oldottak a meg. A VR szemüvegek a virtuális valóságba röpítették az érdeklődőket. Volt, aki a tengerben búvárkodott, volt, aki autóversenyen vett részt a mobiltelefonra letöltött alkalmazás segítségével. Zárásként az ingatlanpiacba nyertek betekintést egy hagyományos asztali társasjátékkal való játék közben a jelenlévők.
  • Kreatív foglalkozások
    • gyöngyözés műhelymunkán bevezetésként a gyöngyözes három fajtájával készült ékszerekből álló kiállítást tekinthették meg a jelenlévők. A kellő motiválás hatott a tanulókra és nagy kedvvel, igyekezettel vettek részt a foglalkozáson, melyen a gyöngyözés ősi mesterségével, fajtáival, alaplépéseivel ismertette meg őket Nagyné Szűcs Zsuzsanna tanító. Gyöngyhímzéssel készítettek egy csodaszép medált, mely bőrszíjra függesztve nyaklánc lett a lányok örömére.
    • kötés-makramézás alapjainak elsajátítása történt a Bekéné Gattyán Ilona tanító vezetésével a foglalkozáson. A fonalak kiválasztása után a szálak felhurkolása következett, majd a spirálcsomó és a lapos csomó fonási technikájának alkalmazásával virágtartót készítettek a jelenlévő tanulók.
    • művészetterápia (rajz) workshopon Bakos Katalin tanár irányításával feszültségoldásként „vezénylés zenére papíron" címszóval ritmusra firkáltak a jelenlévők érzelmi állapotukat követve. A foglalkozás további részében kreativitásukat kiélve pasztellkrétával rajzoltak, majd rajzcsere után feladat volt belelátni a másik rajzába, felismerni mit akarhatott a másik ábrázolni. A felfedezést a rajz kiegészítése követett, majd a páros kommunikáció a tevékenységről. Mindenki nagyon élvezte az alkotás e formáját.
  • kísérletek-tudományos játékok foglalkozás célja volt a kedvcsinálás, ráhangolódás a pályázat keretében szervezett nyári természetismereti tematikus táborra, a tudományos logikai játékokkal, szerelőkészletek használatával.
    Több eszközt kipróbálhattak a tanulók:
    • Snap circuits light nevű elektromos szerelőkészletetből áramköröket,
    • Cars and boats 2 - brainboxból elektromos járműveket,
    • Kidzlabs - illusion sience segítségével fénytani kísérleteket,
    • Georello techhel a hajtások fajtáit,
    • lnventor 50 ín 1 multimodels segítségével. árammal hajtott modelleket szereltek össze a jelenlévő tanulók.

6.A konferencia zárásaként mindenki sikeresnek ítélte meg az alkalmat, sokak érdeklődését felkeltették a foglalkozások, a pályázat nyújtotta lehetőségek, melynek gyümölcsét még a fenntartasi időszakban és vélhetően utána is látni fogjuk. Megfogalmazódott minden résztvevőben, hogy egy igazán tartalmas, élménydús napon vagyunk túl.

 

2.alkalom
2019.10.17 09:00-15:00

 

 


EFOP-3.3.7-17-2017-00046-es pályázat egyik záró eseményeként megrendeztük a megvalósult tevékenységeket és eredményeket bemutató II. szakmai konferenciánkat.
A konferenciára meghívást kaptak a szülők-, a pedagógusok és a tanulók, ahol jobban megismerhették az elmúlt időszakban megvalósult élményalapú tanulási módszereket, kipróbálhatták a pályázat keretében beszerzett eszközöket, a projekt jelleggel működő szakmai csoportok munkáját.
A konferencián a projektünkbe bevont intézményt, a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskolát tanulói 12 fővel képviselték.
A konferencia programja:

  1. A konferenciát Nagy Attila Igazgató Úr nyitotta·meg. Köszöntötte a közel kétszáz jelenlévőt, -tanulókat, szülőket, pedagógusokat -majd a pályázat jelentőségére utalva tájékoztatta őket a pályázat eredményeiről, sikereiről.
  2. A megnyitót Rácz Vera iskolalelkész, pasztorálpszichológus előadása követte: ,,Lelkünk egészségéért" címmel a pályázati témát bibliai megközelítésben tárta a jelenlévők elé.
  3. A konferencia előadásai között kiemelt helyet foglalt el Sarka Ferenc tanár úr, okleveles pedagógia szakos előadó a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnökének előadása a „Problémamegoldó gondolkodás" témakörében. A szakmailag elismert előadó prezentációjában megcélozta a jelenlévő közönség minden csoportját. Lendületes, határozott előadásmódja lenyűgözte a konferencia közönségét.
  • A pedagógusokhoz szólva igyekezett rávilágítani azokra a kérdésekre, hogy melyek az iskolai kudarcok és tanulási zavarok kialakulásának okai. A problémamegoldás folyamatát, valamint a gondolkodásfejlesztés elméletét is érintette, hogy rávilágítson hogyan jutnak el a tanulók a problémamegoldás képességének kialakulásához és hogyan kell ezt a képességet tanítványainkban fejleszteni.
  • A tanulókhoz intézett szavaiban érdekesen és figyelemfelkeltő módon irányította a játékos, tevékenységhez köthető tanulástechnikai megoldásokhoz. Furfangos matematikai feladatokat, fejtörőket és logikus gondolkodást igénylő feladványokat oldott meg velük, amit a gyerekek nagyon élveztek, rendkívül okos válaszokat adtak. Felhívta a figyelmüket, hogy egy probléma megoldásában hogyan lehet segítségükre a gondolattérkép, majd egy gyakorlati feladatvégzéssel illusztrálta egy probléma lehetséges megoldását lépésenként. A felvetett feladatok megoldását közösen megbeszélték, majd rávilágított arra, hogy a csoportokban együtt gondolkodás mennyivel hatékonyabb és sokkal célravezetőbb, gyorsabb megoldásokat hozhat.
  • A szülőkhöz is szólt előadásában, bátorítva őket, hogy támogassák gyermekeiket a mindennapokban a problémamegoldás képességének fejlesztése terén, hiszen az informális tanulás egyik fontos színtere lehet a család is.
  1. A szünet után a tevékenységeket vezető pedagógusok beszámolója következett a projekt megvalósulásáról. Ezeket a beszámolókat színesítették a diákok összegző gondolatai, mellyel bíztatták társaikat, hogy csatlakozzanak minél többen ezekhez a szakkörökhöz.
  2. Ezt követően a népek tánca c. módszertani csoport szalagos táncát csodálhatták meg, majd az udvaron a 8. évfolyamos lányok mindent megtettek; hogy a közönséget mozgásra bírják, ami nagyon jól sikerült is nekik. ,,Mert mozogni jó!" elnevezéssel zajló FLASHMOB tovább fokozta az eddigi jó hangulatot, segítségével mindenki megmozgatta testét.
  3. Ezután finom ebédet fogyaszthattak a jelenlévők majd megkezdődtek a workshopok, illetve a gyerekek alkotásaiból készült kiállításokat lehetett megtekinteni.
  • Az „Él a fotó" kreatív médiaműhely fotói közül a legjobbakra szavazatukat is leadhatták a jelenlévők.
  • Tanítványaink közül néhányan megismerkedhettek a kenyérsütés rejtelmeivel is.
  • Egyesek gyöngyöt fűzhettek a Mesterségek Címere standnál.
  • A legóvárak építésében még a kamaszok is örömmel vettek részt.
  • Mindenki kipróbálhatta kézügyességét a pályázati forrásból beszerzett elektromos varrógépek használata közben a Gazda, Gazdasszony kör vezetőivel.
  • Az érdeklődő tanulók kísérletezhettek a Kutatók körével.
  • A színház az élet drámapedagógusai különféle jelmezekbe öltöztették a tanulókat, és a mesék világába kalauzolták őket.
  • A vállalkozó kedvűek a Titanic tragédiáját ismerhették meg a szabaduló szobában. Három szobában ötletes, változatos, furfangos logikai és ügyességi feladatok vártak megoldásra, hogy a bent lévők a zárt lakatok felnyitása után kiszabadulhassanak. A csapatépítő programban hatalmas élmény volt, örömet okozott minden egyes kód vagy elrejtett tárgy megtalálása.

A program zárásaként oklevél és tárgyjutalomban részesültek a pályázati tevékenységekben legaktívabb tanulók. Öröm volt látni a csillogó szemű gyerekek kreatív munkálkodását, elmélyülését a feladatok megoldásában.

A pályázatzáró II. konferenciát minden jelenlévő sikeresnek ítélte meg, sokak érdeklődését felkeltették a bemutatott foglalkozások, a pályázat nyújtotta lehetőségek, melynek értékeit még valószínűleg a fenntartási időszakban is élvezni fogunk tovább. Megfogalmazódott minden résztvevőben, hogy egy igazán tartalmas, élménydús napon vagyunk túl.